,,Nagyon adta magát ez a szerep"

Előfordult a Pécsi Harmadik Színházban, hogy egy néző, aki a Príma környék című Spiró-darabban látta Bacskó Tündét szigorúan kimért üzletasszonyként elegánsan, tűsarkúban, tökéletes frizurával „berobbanni” a színpadra, pár nappal később nem ismerte fel őt Székely Csaba fekete komédiája, a Bányavirág szerelmet kolduló asszonyaként. S ez nem a néző „hibája” volt, hanem a színész erénye. Mert Bacskó Tünde az intenzív színpadi jelenlét oly sokféle arcát képes megmutatni, amit csak kevesen tudnak. De nemcsak a színpad, a kamera is szereti őt. Az utóbbi években független filmesek fedezték föl maguknak, szeptember 11-től pedig az RTL+ Premium felületén az RTL saját gyártású sorozatának főszereplőjeként láthatjuk Dobrai Sándorné, vagy ahogy az egész ország ismeri: Bróker Marcsi megformálójaként.

- Konkrét emlékeim nincsenek arról, mit gondoltam Bróker Marcsiról, amikor a hírekben először hallani lehetett a nevét, mert a hasonló esetekkel vettem egy kalap alá, ha piramisjátékról, csalási-sikkasztási ügyekről volt szó – kezdi beszélgetésünket Bacskó Tünde, akivel nem tiszteletlenségből vagy divatból, hanem évtizedes ismeretségünk okán, megszegve a régi újságírói hagyományt, írásban is tegeződve társalgunk. – Bevallom, mindig szájtátva hallgattam ezeket a történeteket, és beleborzongtam, micsoda merészség kell ahhoz, hogy valaki ilyesmibe belevágjon, csak mert azt gondolja, az életben egy nagy dobással megold mindent. Ám ez nem így van, ahogy Bróker Marcsi történetéből is kiderül. Mert a kezdeti lépések után, ha nem vagy képzett, fifikás, bűnöző vénájú, tisztességtelen jellem, akkor ez a „vállalkozás” túlnő rajtad, és kicsúszik az irányítás a kezedből. Kiszállni meg nem tudsz időben, mert annál azért kapzsibb az ember… Úgyhogy ezek mindig fájdalmas történetek.

- Most, hogy a sorozat révén a bőrébe bújtál, s megismerted a gondolatait, az érzéseit, a logikáját, a közeget, amelyben élt, és azokat, akik körülvették, milyennek látod őt?

- Nagyon-nagyon könnyen tudtam vele azonosulni. Egyfelől magam is alföldi vagyok, és kétség nem fér ahhoz, hogy az Alföldön – mondhatjuk úgy is: vidéken – boldogulni, bizony nehezített pálya. Ott az emberek hihetetlenül jó humorérzékkel, frappáns fricskákkal és öniróniával vészelik át a hétköznapokat. Az alföldi ember rendkívül leleményes, ráadásul ha olyan hatalmas szívű, mint ez a nő, aki rajongott és mindent meg akart tenni a családjáért, ezt magam is átérzem, mert ugyanígy vagyok behuzalozva, hogy a család mindenekfölött! Neki ez volt a motorja, tetteinek a hajtóereje. Valószínűleg ezért sem látott tovább az orránál, sokáig nem volt azzal tisztában, hogy mi is történik vele. A logikáját és a motivációját pontosan értem. És ha időben képes lett volna megálljt parancsolni magának, akkor én nem is tudnám megkövezni amiatt, hogy rálépett erre az útra. Mert ő ötvenévesen nem egy elhízott, elfeledett háziasszony akart lenni, hanem szeretett volna valakivé válni, akire a családja fölnézhet, aki a családját össze tudja tartani. Ezt a vágyát is tökéletesen megértem. Csak rossz módszert választott.

- Úgy tudni, huszonöt évnyi sikeres banki szolgálat után előléptetésre számított, de ez nem történt meg, ezért kezdett önálló vállalkozásba.

- Igen, igen. Először utazási irodát nyitott, mert tényleg értett a pénzhez, átlátta a rendszert, a banknak is volt egy ilyen szolgáltatása, annak a működésével is tisztában volt. Komolyan hitte, hogy a saját vállalkozása révén megtalálja önmagát. Annyira otthonosan mozgott a pénz világában, hogy nem mérte föl, mennyire veszélyes is lehet ez a pálya. A szakmai tudás és az önbizalom elég volt számára ahhoz, hogy belevágjon, az emberek pedig bíztak benne.

- Ha lehetőséged lenne rá, találkoznál vele?

- Feltétlenül! Mindenki, aki személyesen kapcsolatba került vele a stábból, a rendezők, a producerek, meg a régről fölbukkanó ismerősei, még a kárvallottjai is azt mesélik róla, hogy rendkívül meggyőző személyiségével azonnal bizalmat ébresztett maga iránt, s a bűvköréből nem lehetett szabadulni. Ő volt mindenki Marikája. És az ilyen emberre én kíváncsi vagyok. A részletekre. A rezdüléseire, a kisugárzására, az egyénisége sava-borsára. Ami a lényéből kell, hogy fakadjon, s nem lehet felvett viselkedés.

- És lenne valami, amit konkrétan meg is kérdeznél tőle?

- Nem tudom, ezen még nem gondolkodtam. Az a benyomásom a forgatókönyv és a róla hallottak alapján is, hogy megszállottja lett ennek az egész ügynek. Szentül hitte, s hiszi a mai napig is, hogy nem követett el hibát, ő nem bűnös. Ezért nem vagyok biztos abban, hogy objektíven gondolkodik a dolgokról. Konkrétumokról nem is faggatnám, csak beszélgetnék vele, hagynám, hogy hasson rám.

- Úgy hirdeti a csatorna ezt a hatrészes sorozatot, hogy valós eseményeken alapuló fikciós dráma. Ti, a szereplők tudjátok, hogy a történetben mi az írói képzelet szüleménye?

- Ez azért nagyon érdekes kérdés, mert rengeteg olyan momentuma van, amit Marika elbeszélése nyomán valós eseménynek gondolunk. Amiről ő maga azt állította, hogy úgy történt. Ám a forgatókönyvírók arra kényesen ügyeltek, hogy az érintetteket, a károsultakat, akik közül ma is sokan élnek, semmi módon ne bántsák meg, ne hozzák kellemetlen helyzetbe, s ne sérüljenek a személyiségi jogaik. Itt jutott szerephez a forgatókönyvírók leleménye.

- Az a gyanúm, élvezettel játszottad Bróker Marcsi figuráját.

- Erre mondják azt, hogy pofán csapott a szerep. Egyfelől elképesztő módon betalált nálam, nagyon, nagyon sok szempontból. Másfelől pedig olyan munka volt, amire világéletemben vágytam. Profikkal körülvéve dolgozni fantasztikus érzés! A hozzáértés, a szervezettség magasfoka vett körül. És a magam számára az is kiderült, hogy szeretem a felelősséget és elbírom ennek a terhét! Mert főszereplőnek lenni egy ilyen produkcióban, egy ekkora stábban nem könnyű, de úgy érzem, helytálltam. És erre most büszke vagyok, mert egyfajta önigazolás.

- Filmbéli partnereid egy részével korábban már játszottál, de a legtöbbjükkel még nem. Mennyire volt könnyű, vagy nehéz egymásra hangolódnotok?

- Izgalmas kérdés. A színház időt ad arra, hogy elkezdjünk együtt lélegezni, ott az olvasópróbától az elemző próbák végéig eltelik annyi idő, hogy azok között is, akik eddig nem ismerték egymást, kialakuljon egyfajta munkaviszony, jó esetben együttműködés. A forgatáson erre nincs idő. A sorozatban játszó kollégák 90 százalékával most találkoztam életemben először. Ám a munka olyan feszes tempót követelt, olyan „sűrű” volt a levegő, hogy bénázásra, hibázásra nemigen volt lehetőség. Ment is minden flottul, gördülékenyen, pontosan. S ennek a zseniális kaszting volt az alapja! Itt mindenki telitalálat a saját szerepére. Azt hiszem, szerencsés csillagzat alatt született ez a sorozat. Annyira jó volt megélni, hogy bízhatok a partnereimben! Marcsi életében a két legfontosabb férfit Terhes Sándor és Thuróczy Szabolcs játssza. Sanyi egy kifinomult lélek, olyan pontosan érzékeli a másikat, olyan remek volt köztünk a dinamika, úgy tudtuk egymást húzni, segíteni, ami ritkaság. Szabi meg elbűvölő pasi és színész, tényleg az. Herczeg Adrival pedig végre kollégaként állhattunk a kamera elé. Vele korábban csak mint rendezővel dolgoztam.  

- Sírni vagy nevetni fogunk többet?

- Remek humora van a sorozatnak, a nézők ezért sokat fognak nevetni, de számtalan megindító, mélyen emberi pillanat is átszövi a történetet. Legfőképpen pedig megannyi meghökkentő, nem várt fordulatot hoz a cselekmény. Úgy sejtem, sokak számára meglepetést okoz majd, hogy előítéletekkel, fenntartásokkal ült le a tévé elé, s végül alig akarja elhinni, hogy szimpatizál egy milliárdos csalóval. Aki nyilván nem lesz a nép hőse, mint a viszkis rabló, de a sorozat jelentősen árnyalja majd azt az egyoldalú képet, ami a köztudatban Bróker Marcsiról él. Miért? Mert személyében egy életközépi válságban lévő, ötvenes éveiben járó anyát, feleséget, háziasszonyt, magyar nőt látunk a kilencvenes évek közepén, amikor a rendszerváltás mámorában boldog-boldogtalan vállalkozni kezdett, és vagy meg tudta fogni az isten lábát, vagy belebukott, és ahhoz még csalónak sem kellett lennie. És ez egy mélyen emberi pillanat minden nőnek az életében. Ebből virágzik ki ez a történet, ami magával sodorja a nézőt.

- Meséld el egy forgatási napodat!  

- Hajnali 4-kor keltem, 4.20-kor az autóban ültem, 5 órakor a forgatás helyszínén voltam, 5.45-re elkészült a sminkem, 6.20-kor kész volt a frizurám, 6.30-ra rajtam volt a jelmez a mikroporttal. Ezután 1-1,5 órán át próbáltunk, majd kezdetét vette élesben a forgatás, egészen estig. Napi 14-16 óra. Három hónapon át zajlott a munka, rengeteg helyszínen.

- A saját hajad volt az a jó kis vörös frizura?

- Képzeld, nem! Paróka volt! Én is megszerettem azt a színt magamon, de nem tudnám minden reggel úgy beállítani. Látod, ez is a stábot dicséri. A hajunk, a sminkünk, a jelmezünk, a kellékeink, minden korhű volt, pontos volt, stílusos volt. Ez egy színésznek hihetetlenül nagy segítség. Ahogy föltették rám a sminket, a parókát, és fölvettem a jelmezt, abban a pillanatban megszületett a figura, nekem már csak léteznem kellett benne. Amikor Marcsi fénykorát éltük, akkor viseltem azt a vörös parókát, ám a hanyatlás időszakában, a Belize-ben és a börtönben zajló jelenetekben már a saját hajam játszott.

- Adódott a forgatás alatt olyan különleges esemény vagy emlékezetes baki, amit szívesen visszaidézel?

- A forgatás második hetén lettem 51 éves. Eszembe se jutott, hogy ezt ott bárki számontartaná, ezért teljes meglepetésként ért, hogy az ebédszünetben arra másztam ki a sminkkocsiból, hogy mindenki ott áll az ajtóban, és éneklik a Happy Birthday-t. Eléggé meghatódtam. Kaptam egy óriási tortát és egy akkora virágcsokrot, hogy nem fért be a lakásba, amit béreltek nekem. Nagyon jólesett, hogy nemcsak szakmailag, hanem emberileg is olyan nyitottan fogadtak engem, a vidékről jött, általuk nem ismert művészt, hogy pár nap elteltével már az volt az érzésem, mintha évek óta együtt dolgoznánk. Hamar összecsiszolódtunk, remek stáb volt, mindenkivel jó viszonyba kerültem, sőt, valódi barátságok is születtek a kollégákkal. Sokukkal azóta is kapcsolatban maradtunk. Csodálatos élmény, nagyszerű munka volt, egyszer-kétszer jut ilyen az életben, ha jut egyáltalán, pedig ilyet kívánok minden színésznek!

- Sok kollégádtól hallottam már, hogy nem szereti visszanézni magát a filmeken. Te nyomon követed a sorozatot, ha szeptember 11-től elérhető lesz az RTL+ Premium felületén?

- Van abban igazság, hogy a színész ódzkodik attól, hogy viszontlássa önmagát, mert felfedezi vélt vagy valós hibáit, és ez rossz érzést szül benne, mert már nem tud változtatni rajta. A forgatás alatt a rendezők is csak nagyon ritkán engedik, hogy a színész megtekintse a felvételt, mert ha jön a fanyalgás, az megkeseríti a munkát. Korábban nekem is volt ilyen tapasztalatom, de most, Réder Gyuri operatőr szemén keresztül látva magamat, jó szívvel vállalom ezt az alakítást. Vele is most dolgoztam először, és ezért is hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen alkotókkal hozott össze. Rájöttem, hogy imádok forgatni! Teljesen más típusú, mint a színházi munka, más erőbeosztást, más időbeosztást igényel, másképp kell az energiámmal dekázni, máshol van a fókusz, mert itt nem ívet kell játszani, mint egy színházi előadásban, hanem jelen pillanatot, és én ebben jól éreztem magam! Mint a felhúzott íj, olyannak kell lenni akár 16 órán keresztül, hogy abban a pillanatban, amikor azt mondják: Tessék!, akkor tökéletesen meg tudd csinálni a jelenetet. Aztán egy órán át ülsz és várod a következőt, amíg a technika átáll. Ez a készenlét egy furcsa, más típusú idegrendszert és koncentráltságot igényel, mint a színház, és ez tetszik nekem.

- Mekkora stáb dolgozott a sorozaton?

- Hatalmas, legalább 250 fő, ha mindenkit beleszámolunk, nemcsak a rendezőket, a forgatókönyvírókat és az operatőrt, hanem a helyszínbiztosítókat, az építőket, a berendezőket, a kellékbeszerzőket, a kellékgyártókat, az első-, a másod- és a harmadasszisztenst, a hang- és a fényosztálynak legalább 10-10 fős csapata volt, és még hosszan sorolhatnám. A napi stabil stáblétszám nagyjából 60 fő lehetett. Le a kalappal előttük is, mert fegyelmezetten, egyetlen zokszó nélkül tették a dolgukat reggeltől estig. Sőt, bármilyen kérés adódott, bármilyen ügyben, nem az volt a válaszuk, hogy azt miért nem lehet megoldani, hanem azt kérdezték, mekkora, milyen színű és mennyi kell belőle. Ritkán érzi úgy egy színész, hogy körülötte forog a világ. Itt mi ilyen közegben dolgozhattunk. Az írók – Szántó Fanni, Fazekas Máté Bence és Gigor Attila – olyan forgatókönyvet adtak a kezünkbe, amely a figuraalkotás és szerepformálás szempontjából őrült nagy segítséget nyújtott. Persze, beszélgettünk az írókkal és a rendezőkkel arról, hogy Marcsi milyen egy adott pillanatban, hogyan reagál egy konfliktushelyzetben és a személyiségéből épp melyik jellemvonását kell hangsúlyozni, de nagyon adta magát ez a szerep, a mondatok megszabták, miként kell benne létezni. Csak jól kellett eljátszanom azt, ami le volt írva. Az is belefért, hogy forgatás közben még meg is tanuljak egy vadonatúj szöveget. A sorozat egyik legszebb pillanatában elhangzó monológomat Máté előző este írta, én reggel kaptam meg, és délutánra meg is tanultam, mert fölvétel volt belőle. Ez másként nem sikerülhet, csak ha a forgatókönyvíró tökéletesen érzi, hogy a szerepen belül milyen mondatok illenek a színészhez. És ez az összhang is létrejött köztünk. S amitől emlékezetes lett számomra, hogy ezt Herendi Gábor rendezte, aki nagyon jó irányt adott a jelenetnek és csodás képi világot teremtett köré. Szerintem ez lett a sorozat egyik csúcspontja. Nagyon klassz volt!

- Korábban is dolgoztál már ekkora produkcióban?

- A tanár hasonló léptékű sorozat volt, ugyancsak az RTL csatornán. A Gengszterfilm hiába volt nagyjátékfilm, Szomjas György rendező és Grunwalsky Ferenc operatőr anno nem dolgozott ilyen népes stábbal – ott ha este jutottunk el egy jelenet felvételéhez, akkor az esti jelenet lett, és kész. Hajdu Szabi filmje, a Fehér tenyér már nagyszabású játékfilm volt, jelentős stábot mozgatott meg. Most jó volt látni, hogy egy hatalmas csapat tökéletes összhangban működik. Imádtam, hogy a részese lehettem. Éreztem, hogy itt nem lehet hibázni. Ha beengedtek maguk közé, akkor patikára mindennek stimmelnie kell, és nem lehetek homokszem a gépezetben.

- Felteszem, ekkora produkciónál a hang-utómunka is jelentős.

- Arra nem lett volna idő, hogy a forgatás végeztével napokra bevonuljunk a stúdióba. Ezért a kamerával rögzített jelenetek után még ott a helyszínen fölvettünk egy csomó szituációt rádiójáték jelleggel is, hogy a hangmérnök számára meglegyen a tiszta sáv, ha valamit korrigálni kell. Amíg két jelenet között a stáb átállt, arra használtuk ki az időt, hogy zörejeztünk: fölvettük az ajtócsapódást, az autó-megállás neszét, a kanálcsörgést és azt, hogy valaki leejti, meg ahogy kopog a cipőd a padlón vagy fölmégy a lépcsőn… Nekem mindössze pár apró momentum: dúdolás, köszönés miatt kellett egyetlen nap utószinkronra Budapestre mennem. 

- Lezárul a történet, vagy folytatható?

- A tárgyalásokkal van vége. Ítéletet nem hirdetnek. Ebben a sztoriban nincs benne a folytatás lehetősége. De őszintén úgy érzem és gondolom: ha ennyi lenne a színészi pályafutásom, akkor is a csúcson hagynám abba, és nagyon boldog lennék, mert ez sem adatik meg mindenkinek.

Csató Andrea

A fotókat az RTL Magyarország bocsátotta rendelkezésünkre.